HU | EN

A debreceni Honvédtemető és Hősök temetőjének informatikai története

A debreceni Honvédtemető és Hősök temetője első informatikai rendszerét az Erda Kft. 2012-ben készítette el az „Életminőség” Segélyező, Felvilágosító és Megelőző Alapítvány megrendelésére a "Debrecen nyugvó öröksége" projekt keretében. Ennek során az összes párnakőről fényképfelvételek készültek. A temető adatbázisát Csákvári Sándor kezdte el építeni Papp József helytörténeti kutató segítségével, majd a Magyar Honvédség Bocskai István Lövészdandár Könyvtára is bekapcsolódott az adatok rendszerezésébe, pontosításába a folyamatosan elérhetővé vált internetes és egyéb források segítségével. A csapat tovább bővült Horváth Attila helytörténeti kutatóval, aki a második világháborús magyar és német katonasírok adatolását végezte. A kutatások eredményeit összefoglaló Excel-táblázatból és a 2009-es és 2012-es debreceni, 10 cm-es felbontású ortofotókból elkészült a temetőtérkép egységes országos koordináta rendszerben (EOV). A térképhez hozzá lettek kapcsolva a párnakövekről készített felvételek és az adatbázisból az elhunytra vonatkozó adatok rekordjai. Így számos ellentmondásra derült fény az adatbázis és a térképen lévő párnakövek elhelyezése között, aminek tisztázása a következő években történt meg.

A Honvédtemető és Hősök temetője felülnézetből

A fejlesztési munka 2017-ben folytatódott a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztálya megbízásából. Ennek keretében először a korábbi adatbázis frissítése történt meg az újabb kutatási eredmények alapján. Ezzel együtt készült el a fentebb hivatkozott weblap is, és a térképes kereső Androidos változata mobiltelefonokhoz. Ez a weblapról elérhető és betölthető. Az új weblap responsive, azaz átméretezhető DEBRECENI MILITÁRIUM logóval készült a korábbiról áttöltött tartalmakkal, kiegészítve azokat a kapott újakkal, az Őrváros Közalapítvány szakmai koordinálásával.

A térképes keresőhöz egységes adatbázis szerkezetbe töltöttük a két világháborúban elhunytak adatait, az újra gyártott összes párnakőről digitális felvételt készítettünk, és minden sírhoz hozzárendeltük a virtuális sétának megfelelő panorámaképét, amely arra néz, ahol a sír található. A munka eredménye megtekinthető a Térképes kereső menüpontban.

Az új temetőtérkép elkészítéséhez szükséges ortofotó nem készült, mert a légifényképezéshez a repülési engedély lejárt, mire a temető felújítás elkészült. Ennek kiváltására a CentrálGeo Kft. lézeres pontfelhőt készített a temetőről, aminek kiértékelésével egy kb. 3–5 cm megbízhatóságú digitális térkép jött létre.

A virtuális sétához panorámaképet készítettünk és feltettünk azokat a Google Maps-ra. A virtuális sétát több ponton lehet megkezdeni, a kapun belépve is rögtön megkezdhető. Mint ahogy a térképes keresőrendszerből bármelyik panoráma ikonra kattintva.

A temető adataiban kutatók, megfelelő bejelentkezéssel a kitűzési és kertészeti tervet, a tervezéshez készített felmérést, valamint a korábbi ortofotókat behívhatják az új térkép alá. A nagy felbontású ortofotóhoz szükséges légi felvételeket a felújított temető átadása előtti napon sikerült elkészíteni. Ezzel egy időben légi panorámaképek és videók is készültek az őszi temetőről. Ezután az ortofotó is elkészült és az is betöltésre került a rendszerbe.

A webes publikálás folyamatosan biztosítva van az Erda szerveréről az adatok további pontosításával.

A Honvédtemető és Hősök temetőjének bejárata

A bővebb információkat és érdekes tartalmakat a www.debrecenihosoktemeto.erda.hu oldalon találnak.


A temető térképes keresője pedig a hosoktemetomap.erda.hu oldalon érhető el.